A Technika Tanárok Országos Egyesülte által szervezett felmenő rendszerű Életvitel és gyakorlati ismeretek verseny legjobb 13 csapata vetélkedett egymással elméletben és gyakorlatban. A skanzennel büszkélkedhető zalaegerszegi helyszín adta a verseny témáját, a népi építészetet, ehhez kapcsolódva népi életvitelt zalai vonatkozásokkal. Etikátlan előnyt kerülendő helybéli csapat nem vett részt a megmérettetésben.
Elsősorban a hetedik-nyolcadikos korosztályt várták a versenyre, de akadtak fiatalabb résztvevők is. Azonban a feladatokat senki sem találta könnyűnek, a mezőnyt a váratlan fogyasztóvédelmi kérdések húzták szét. A gyakorlati feladat inkább a fiúkhoz állt volna közelebb, de a háromfős lány csapatok is szépen megoldották a kukoricagóré-készítést a kétórás gyakorlati munka során.
- Komoly igénybevétel volt a feladatok megoldása, de felkészültek voltak a csapatok. A verseny után jó programok vártak ránk, melyek oldották a fesztültséget, fáradtságot - mondta Velner András, a technika tanárok egyesületének és a jelen zsűrinek az elnöke.
- S bár a hagyományos építészeti forma, a kukoricatároló készítés a fiúkhoz közel állóbb feladat, megélni azt a sikert, hogy valamit alkotok, a két kezem munkájából létrejön valami, működik, szép, bármilyen munkadarabbal lehet. Úgy látom, hogy a mai társadalmi problémákban, a munkanélküliségben, az inaktivitásban az is benne van, hogy bár az iskola igyekszik nagyon sok értéket megőrizni, a kézügyesség, a munka becsülete kevés hangsúlyt kap.
Pedig ennek megélésére óriási szükség lenne. A gyerekek körében népszerű az életvitel tantárgy, presztízsét a szülők körében a tanulók által készített munkadarabok növelhetik. Jó lenne, ha az iskola világában helyére kerülne ez a tárgy.
A mostani téma pedig, a népi építészet, akár a gazdaság egyik húzóágazata is lehet. A verseny végén hat egyéni helyezést és csapat eredményeket hirdetettek. Ez utóbbiban a legjobbak a békés megyeiek lettek. Így a kupa, a Tildy Zoltán Általános Iskolába került. A győztes lányok felkészítője Simonné Ambrus Erzsébet tanárnő volt.
Pintér Györgyike, a Petőfi-iskola pedagógusa, a verseny szervezője, a feladatok összeállítója elmondta, a résztvevők közül senki sem vesztes, mert országos döntőig eljutni csak sok munkával, ismerettel és tapasztalattal lehet. A szórakoztató programok között szerepelt a göcseji szeres építészet megtekintése, látogatás a Falumúzeumba, termálfürdőzés és stílusosan vacsora a Pitvar vendéglőben.
(Zala-Lap, B. K.)
Eredmények - csapatverseny:
|
Iskola:
|
Tanulók:
|
Felkészítő nevelő:
|
1.
|
Tildy Zoltán Általános Iskola,
Szeghalom
|
Badeeb Leila
Fazekas Réka
Nagy Judit
|
Simonné Ambrus
Erzsébet
|
2.
|
Kossuth Lajos Általános Iskola,
Veszprém
|
Kiss Annamária
Nagy Luca
Szalai Enikő
|
Kercsó Zsuzsa
|
3.
|
Kerék Általános Iskola és Gimnázium,
Budapest, III. kerület
|
Géczy Krisztina
Molnár Katalin
Szarvas Gabriella
|
Radácsy Istvánné
|
4.
|
Táncsics Mihály Általános Iskola,
Székesfehérvár
|
Bakó Evelin
Krima Dorina
Véber Viktória
|
Buranitsné Králl
Zsuzsanna
|
5.
|
Mindszenti Általános Iskola,
Mindszent
|
Bozó Éva
Horváth Beáta
Ördög Cintia
|
Szunyiné Marton Edit
|
6.
|
SIOK Széchenyi Általános Iskola,
Siófok
|
Dudás Bence
Elemers Klarissa
Nagy Ábel
|
Somogyváriné Pajzs Klára
|
7.
|
Széchenyi István Általános Iskola,
Tatabánya
|
Danyi György
Ferenczi Klaudia
Kenesei Benjamin
|
Gáspár Ildikó
|
8.
|
Zrínyi Miklós Általános Iskola,
Budapest, XVII. kerület
|
Béres Nikolett
Kálmán Bernadett
Szűcs Angélea
|
Kántor Pálné
|
9.
|
Széchenyi Sándor Általános Iskola,
Nagydorog
|
Budai Lili
Horváth Orsolya
Kerner Bálint
|
Horváthné Bezzeg Éva
|
10.
|
Széchenyi István Általános Iskola,
Tiszaújváros
|
Demeter Anikó
Kapus Barbara
Urbán Dóra Alexa
|
Bodnár Tiborné
|
Egyéni eredmények:
|
Tanuló:
|
Iskola:
|
Felkészítő nevelő:
|
1.
|
Molnár Katalin
|
Kerék Általános Iskola és Gimnázium, Budapest, III. ker.
|
Radácsy Istvánné
|
2.
|
Kálmán Bernadett
|
Zrínyi Miklós Általános Isk.,
Budapest, XVII. kerület
|
Kántor Pálné
|
3.
|
Kerner Bálint
|
Széchenyi Sándor Általános Iskola, Nagydorog
|
Horváthné Bezzeg Éva
|
4.
|
Várnai Bianka
|
Honvéd Utcai Tagiskola,
Kaposvár
|
Göldner Tamás
|
5.
|
Nagy Luca
|
Kossuth Lajos Általános Isk.,
Veszprém
|
Kercsó Zsuzsa
|
6.
|
Bozó Éva
|
Mindszenti Általános Iskola,
Mindszent
|
Szunyiné Marton Edit
|
7.
|
Nagy Judit
|
Tildy Zoltán Általános Iskola,
Szeghalom
|
Simonné Ambrus Erzsébet
|
8.
|
Fazekas Réka
|
Tildy Zoltán Általános Iskola,
Szeghalom
|
Simonné Ambrus Erzsébet
|
9.
|
Szalai Enikő
|
Kossuth Lajos Általános Isk.,
Veszprém
|
Kercsó Zsuzsa
|
10.
|
Krima Dorina
|
Táncsics Mihály Általános Isk.
Székesfehérvár
|
Buranitsné Králl Zsuzsanna
|
További fotók a rendezvényről