A XI. Országos Technikaverseny 2010 Pécs
Nagy megtiszteltetés volt számunkra, amikor tavaly a Technikatanárok Országos Egyesülete felkérte iskolánkat az országos döntő megszervezésére.
Örömmel vállaltuk ezt a feladatot, hisz ilyen versenyt Pécs még nem szervezett. Annál is inkább kiemelkedő ez a rendezvény, mert egybeesett az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozattal. Emelte versenyünk rangját, hogy a fővédnök dr. Páva Zsolt Pécs Megyei Jogú Város polgármestere lett és támogatóink között szerepelt a Pécs2010 Nonprofit Kft. Ennek köszönhetően az EKF projekt civil programjai között szerepelt rendezvényünk 2010. május 13-15. között a pécsi Jókai Mór Általános Iskolában. A szakmai programokat a Pécsi Tudományegyetem tanára, dr. Hegyi Sándor tanszékvezető úr biztosította.
A szállást a Széchenyi téren található Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium Kollégiumában foglaltuk. Az érkezés és regisztráció után megtekintettük az épületben elhelyezett 3 képből álló Munkácsy trilógiát. A vacsorát követően került sor az előzetes feladatok bemutatására, melyben a 3 fős csapatok egy háromperces előadás keretében mutattak be egy általuk elképzelt, a jövő évtizedek otthonában található technikai, biztonsági berendezést. Az estét a Fordan Center Biliárd Clubba szervezett program zárta. Itt a gyerekek játék közben (csocsó, darts, biliárd), a kollégák kötetlen beszélgetés keretében ismerkedhettek.
Másnap az ünnepélyes megnyitó után kezdődött a verseny. Az elméleti feladatsort mindenki egyénileg oldotta meg. A rendelkezésre álló 45 perc alatt a technika tantárgy több területéhez és a gyakorlati munkadarabhoz kapcsolódó kérdésekre kellett válaszolniuk a versenyzőknek. Ez idő alatt a felkészítő tanárok a PTE-re látogattak. Itt dr. Geresdi István dékán, egyetemi tanár köszöntötte a kollégákat, majd dr. Hegyi Sándor tanszékvezető tartott előadást: Felkészülés a technológiai korszakváltásra címmel. A hallgatók különböző robotokat mutattak be, dr. Keresztesi Miklós a számítógépes mérés- és irányítás címmel tartott előadást. Ezt követte a tanároknak szervezett üzemlátogatás a Pécsi Sörfőzdében.
Az iskolában ekkor még javában tartott a gyakorlati munkadarab készítése Priskin Pál igazgató és Jámbor Attila Központi Műhely vezető irányításával. Az általuk tervezett különböző érzékelőkkel ellátott házmodell kemény próba elé állította a csapatokat. A komoly munkaszervezést igénylő modellt 3 órán keresztül építették a gyerekek.
A verseny ideje alatt kiállításon lehetett megismerkedni az elmúlt tíz év versenyeivel. Köszönjük Vesztróczy László kollégának a színes összeállítást.
Ebéd után különjárattal a Pécsi Hőerőműbe, majd a Mecsextrém kalandparkba utaztunk. Mindkét programon nagyon jól érezték magukat vendégeink. A vacsorát követően dr. Benkő Istvánné és Bere Gyöngyi kolléganőnk jókais gyerekekkel szervezett érdekes vetélkedőt a diákoknak. A kísérők, a zsűri és a szervezők a Pezsgőház Étteremben vacsoráztak.
A harmadik nap már mindenki az eredményhirdetést várta. A reggeli és a pakolás után a városnézés következett. A világörökséghez tartozó Cella Septichora Kiállítóközpont és környéke szerepelt a programban. Majd az ebéd, az eredményhirdetés és a búcsú következett.
Mi szervezők nagyon jól éreztük magunkat, reméljük, hogy a résztvevők is kellemes élménnyel távoztak Pécsről.
Köszönjük:
a szervezésben nyújtott segítséget Ráczné Váradi Évának kolléganőnek,
a zsűri lelkiismeretes munkáját:
dr. Hegyi Sándor,
Ráczné Váradi Éva,
Székelyhidi István
Velner András,
Vesztróczy László kollégáknak,
a szervezők munkáját:
dr. Benkő Istvánné,
Bere Gyöngyi,
Jámbor Attila,
Kertész Attiláné,
Kővári Tamás,
Prikin Pál,
Sal Szilvia,
Szudy Márta,
Zámbóné Sandó Szilvia kollégáknak.
A jövő évi győri verseny szervezéséhez sok sikert kívánnak a jókais technikatanárok!
|